°Chapter Eight°

- Igen? - szóltam bele, és reménykedtem, hogy Harry az.

- Amy? - hallottam meg egy ismerős hangot.
- Igen, én vagyok - mondtam és közben idegesen rágcsáltam a szám. Csak legyen Harry!
- Miért kerestél? - kérdezte kimérten. Szóval ő az. Nem válaszoltam egyből, leültem az ágyra és megigazítottam magam alatt a törölközőt.
- Meg kéne beszélnünk a dolgokat.
- Igen, ebben egyetértek - helyeselt Harry - Holnap ráérsz?
- Rá - vágtam rá egyből. Nem vagyok egy túlságosan elfoglalt ember. Bár egy vak nem is lehet túl elfoglalt.
- Oké, akkor mondd meg, hogy hol laksz és háromra érted megyek - jelentette ki.
- Az ... Nem lesz jó - mondtam, és ismét az ajkaimat rágcsáltam.
- Miért nem? - értetlenkedett.
- Csak ... Találkozzunk holnap háromkor a mosoda melletti parkban - hadartam, és le is tettem a telefont. Forgattam még a kezemben az aprócska készüléket, majd feloldottam. Próbáltam felidézni a fejemben Jess telefonszámát. Miután megbizonyosodtam benne, hogy jó sorrendbe tettem össze a karaktereket, megpróbáltam kitapogatni azokat a telefonom billentyűzetén.
- Hallo? - szóltam bele kissé félve, amikor végre felvették.
- Barbara Martint, miben segíthetek? - hallottam meg Jess anyukájának csilingelő hangját.
- Jó estét! - köszöntem megkönyebbülten - Amy vagyok.
- Oh Amy! Várj egy kicsit! - mondta, és éreztem, hogy mosolyog. Hallottam, hogy letakarja a telefont, majd elkiált valamerre: - Jess! Amy keres!
- Igen? - hallottam meg pár másodperc múlva a vonál másik végéről Jessy kissé zilált hangját.
- Zavarok?
- Nem, dehogy! Történt valami? - kérdezte halkan.
- Holnap ráérsz? - tettem fel neki a kérdésem, és ismét elkezdtem a szám harapdlni. Rossz szokásommá vált.
- Igen, rá. Mert?
- Oké, akkor holnap háromkor velem jössz - jelentettem ki, nemleges választ meg nem tűrő hangon.
- De ...
- Nincs de! Jess, ez nekem nagyon fontos.
Jessy elengedett egy nagy sóhajt majd beleegyezett.

***

- És hova is megyünk? - kérdezte barátnőm, miközben belékaroltam.

- A mosoda melletti parkba - jelentettem ki és elkezdtem gyalogolni, amerre a mosoda van. Nagy szerencsém, hogy mióta megvakultam a memóriám is sokkal jobb lett, így szinte egyedül is elmehettem volna odáig. Már szinte nem is emlékszem, hogy milyen látni. Már megszoktam a sötétséget. Hogy mindent én kell elképzeljek. És így talán jobb is.
- Amy, itt vagy még? - zökkentett vissza Jessy a jelenbe. Kicsit megráztam a fejem, hogy teljesen kitisztuljon, majd rábírtam magam a válaszadásra:
- Persze, csak ... Elgondolkodtam - sóhajtottam.
- Min? - kérdezte, a megszokott lelkesedésével.
- Mondd csak Jess, sokat változtam?
- Ezt meg mégis, hogy érted? - értetlenkedett.
- Amióta megvakultam ... Sokat változtam? - faggattam barátnőm, miközben ismét a szám szélét rágcsáltam.
- Hát ... A hajad már nem tejfelszőke, hanem sötétszőke. Már nem vagy pálcika, van alakod. Akkor ... Félénkebb vagy. Szóval igen, változtál.
- Szerinted magamra ismernék, ha most látnám magam? - tettem fel a költői kérdést, mosolyogva.
- Hat éves korod óta nem láttad magad. Ennyi idő alatt nagyon sokat változik az ember.
- Igaz - vontam vállat - Most az étteremnél vagyunk, ugye? - kérdeztem, amikor megéreztem a paradicsom édes illatát, ami az odaégett sült hús szagával keveredett.
- Igen. Már mindjárt ott vagyunk.

~ Közlemény ~

Én hülye ... elfelejtettem a részhez írni. Na mindegy. Csak szeretném elmodnani, hogy gondolom észrevettétek ott oldalt azt a facebook-os képet. Na, ha rákattintotok, akkor be tudtok lépni a facebook csoportomba. Mindenkit várok sok szeretettel! :) És tényleg szeretném ha minnél több olvasóm csatlakozna, mivel most vagyunk 6-7-en, pedig ezen a blogon a visszajelzések száma súrolja a 20-at. Szóval katt és csatlakozz! ;)

Puszi: Tina xx

°Chapter Seven°

- Szóval nem te adtad meg neki a számod - fogta fel a dolgokat barátnőm.
- Nem - helyeseltem - Figyelj! Ugye ez köztünk marad? - kérdeztem kissé félve. Ha kikotyogja Anyáéknak, hogy Harry hívott ... Kitör a harmadik világháború.

- Persze, hogy köztünk marad! Mégis milyen barátnőnek gondolsz te engem? - mondta Jess kissé felháborodva. Elmosolyodtam és elfeküdtem az ágyon. A tény, hogy Harry átvert nem hagyott nyugodni. A normál ember ilyenkor azt mondja, hogy nem akarja többé látni. Hát nekem megadatott a szerencse, tényleg nem látom.
- Figyelj ... - szólalt meg Jessy egy idő után. Felékaptam a fejem, és vártam, hogy folytassa - Ezek után nem sétálgathatsz csak úgy az utcán. Tuti, hogy csomóan megrohamoznának.
- Milyen igaz - tűnődtem el - Hívd fel! - nyújtottam felé a telefonom. Beszélnem kell Harry-vel. Félre kell tennem a dühöm, és normális emberként meg kell beszélnem vele, hogy mi is történt. És, hogy ezek után mi is fog történni.
- Ez biztos? - kérdezte Jess, némi kételkedéssel a hangjában.
- Igen! - válaszoltam kissé erélyesen. Túltengtek bennem az érzelmek.
- Hát oké - sóhajtotta Jessy, majd hallottam, ahogy nyomogatja a telefonom gombjait. Fél másodperc múlva a készülék már a kezemben volt. Sóhajtottam egy nagyot, a fülemhez emeltem a készüléket és számoltam, hogy hányszor csörög ki.
Öt ... Hat ... Hét ... Vedd már fel az Istenért!
- Hallo? - hallottam meg egy rekedtes hangot a vonal másik oldalán.
- Harry?
- Nem, nem Harry vagyok. Ő most nem ér rá. Átadjak neki valami üzenetet? - hallottam a férfi kedves hangját.
- Csak azt, hogy ha ráér, akkor hívjon fel - mondtam ingerülten, és egyből letettem. Az előbb még ő hívogatott engem, most meg ha beszélni akarok vele, akkor hírtelen nem ér rá. Hát ez állati!
- Na? - kérdezte Jess tétovázva.
- "Harry most nem ér rá. Üzensz neki valamit?" - próbáltam felidézni a férfi szavait, de nem ment pontosan. Sose volt jó a memóriám.
- Hát ez csúcs! Most akkor mi lesz? - hitetlenkedett Jess, és éreztem, hogy hátradobja magát az ágyamon.
- Visszahív.

***

Pont a zuhany alatt áztattam magam, mikor meghallottam telefonom egyszerű csengőhangját. Egyből elzártam a vizet, magamra tekertem egy törölközőt és kisiettem a szobámba. Az egész helység zengett a csergéstől, én pedig nem emlékeztem, hogy hova raktam a telefont.
- Bobby! Segíts! Keresd a telefonom! - utasítottam kutyámat, ő pedig abban a pillanatban ugatott egy aprót, és hallottam, ahogy lemászik az ágyamról. Tapogatóztam az éjjeli szekrényemen, sikeresen le is vertem valamit, de nem zavart. A keresés közben megéreztem csupasz lábamon Bobby puha szőrét, és hangosabban hallottam a zenét.
Megdicsértem kutyám, majd kivettem a szájából telefonom. Gyorsan letöröltem róla a nyálát, kitapogattam a gombot, amelyik nekem kell, megnyomtam, majd a fülemhez emeltem a telefont.
- Igen? - szóltam bele, és reménykedtem, hogy Harry az.