°Chapter Seven°

- Szóval nem te adtad meg neki a számod - fogta fel a dolgokat barátnőm.
- Nem - helyeseltem - Figyelj! Ugye ez köztünk marad? - kérdeztem kissé félve. Ha kikotyogja Anyáéknak, hogy Harry hívott ... Kitör a harmadik világháború.

- Persze, hogy köztünk marad! Mégis milyen barátnőnek gondolsz te engem? - mondta Jess kissé felháborodva. Elmosolyodtam és elfeküdtem az ágyon. A tény, hogy Harry átvert nem hagyott nyugodni. A normál ember ilyenkor azt mondja, hogy nem akarja többé látni. Hát nekem megadatott a szerencse, tényleg nem látom.
- Figyelj ... - szólalt meg Jessy egy idő után. Felékaptam a fejem, és vártam, hogy folytassa - Ezek után nem sétálgathatsz csak úgy az utcán. Tuti, hogy csomóan megrohamoznának.
- Milyen igaz - tűnődtem el - Hívd fel! - nyújtottam felé a telefonom. Beszélnem kell Harry-vel. Félre kell tennem a dühöm, és normális emberként meg kell beszélnem vele, hogy mi is történt. És, hogy ezek után mi is fog történni.
- Ez biztos? - kérdezte Jess, némi kételkedéssel a hangjában.
- Igen! - válaszoltam kissé erélyesen. Túltengtek bennem az érzelmek.
- Hát oké - sóhajtotta Jessy, majd hallottam, ahogy nyomogatja a telefonom gombjait. Fél másodperc múlva a készülék már a kezemben volt. Sóhajtottam egy nagyot, a fülemhez emeltem a készüléket és számoltam, hogy hányszor csörög ki.
Öt ... Hat ... Hét ... Vedd már fel az Istenért!
- Hallo? - hallottam meg egy rekedtes hangot a vonal másik oldalán.
- Harry?
- Nem, nem Harry vagyok. Ő most nem ér rá. Átadjak neki valami üzenetet? - hallottam a férfi kedves hangját.
- Csak azt, hogy ha ráér, akkor hívjon fel - mondtam ingerülten, és egyből letettem. Az előbb még ő hívogatott engem, most meg ha beszélni akarok vele, akkor hírtelen nem ér rá. Hát ez állati!
- Na? - kérdezte Jess tétovázva.
- "Harry most nem ér rá. Üzensz neki valamit?" - próbáltam felidézni a férfi szavait, de nem ment pontosan. Sose volt jó a memóriám.
- Hát ez csúcs! Most akkor mi lesz? - hitetlenkedett Jess, és éreztem, hogy hátradobja magát az ágyamon.
- Visszahív.

***

Pont a zuhany alatt áztattam magam, mikor meghallottam telefonom egyszerű csengőhangját. Egyből elzártam a vizet, magamra tekertem egy törölközőt és kisiettem a szobámba. Az egész helység zengett a csergéstől, én pedig nem emlékeztem, hogy hova raktam a telefont.
- Bobby! Segíts! Keresd a telefonom! - utasítottam kutyámat, ő pedig abban a pillanatban ugatott egy aprót, és hallottam, ahogy lemászik az ágyamról. Tapogatóztam az éjjeli szekrényemen, sikeresen le is vertem valamit, de nem zavart. A keresés közben megéreztem csupasz lábamon Bobby puha szőrét, és hangosabban hallottam a zenét.
Megdicsértem kutyám, majd kivettem a szájából telefonom. Gyorsan letöröltem róla a nyálát, kitapogattam a gombot, amelyik nekem kell, megnyomtam, majd a fülemhez emeltem a telefont.
- Igen? - szóltam bele, és reménykedtem, hogy Harry az.