°Chapter Fifteen°

- Nos Liam! Szintén elég puha a bőröd, kellemes!
- Köszönöm! - egy aprót rándult, majd újra ellazult az arca
- Nagyon sima, sehol egy mosolyránc ... Elég nyugodt embernek gondollak. - állapítottam meg

***

- Kedvelnek téged - mondta Harry, miközben segített beülni a kocsiba.
- Ezt mégis honnan veszed? - kérdeztem zavartan. Nem értettem, hogy miért kedvelnének engem. Sose szeretett senki.
- Kérlek - nevetett - Évek óta velük élek. Már úgy ismerem őket, mint a tenyerem.
- És az jó vagy rossz? - cukkoltam mosolyogva.
- Szerintem jó - válaszolt üdén, majd beindította a motort.
Egész úton azon gondolkodtam, hogy vajon mit csinálhattam, amiért kedvelnek. Mindig mindenki elítélt. Rossz esetben szóba se álltak velem. Nem értem, hogy mire jó ez a nagy kiközösítés. Hisz én is olyan ember vagyok mint ők, eltekintve attól, hogy nem látok.
De kedvesnek gondoltam ezt a négy, idióta fiút. Egyből befogadtak, és mondhatni, hogy meg is szerettek. Nem voltak előítéletesek, úgy, mint a többi ember.
- Amy, merre jársz? - rángatott ki gondolatmenetemből Harry rekedtes hangja.
- Valahol a felhők felett - feleltem mosolyogva, majd elkezdtem ujjaimat babrálni.

***

- És, milyen volt? - kezdett el Jessica faggatni. Túl kíváncsi egy egyéniség.

- Jó - bólogattam.

- Esetleg nem akarod kifejteni ... ? - ösztönzött, kissé türelmetlenül.

- Hát ... Mind nagyon kedvesek. Állati sokat nevettem. Talán nem volt még ilyen jó kedvem, életem során. Hülyék, és borzasztóan büszkék rá.

- Uhh az tök jó - lelkesedett - És anyud mit szólt?

- Kicsit kiakadt, amikor megtudta, hogy Harry egy híresség. De apa lerendezte.

- Na, akkor most minden tök jó! - mondta mosolyogva, majd éreztem, hogy hátraveti magát ágyamon - És most? - kérdezte, s abban a pillanatban meg is csörrent a telefonom. Elmosolyodtam, mert megismertem a csengőhangot. Harry állította be, amikor beültünk egy kávézóba. Nem ismerem a számot, de biztos, hogy mostanság elég sokat fogom hallani.

- Meg tennéd, hogy felveszed? - kérdeztem kissé pirultan.

- Persze - fújtatott Jess, majd a zene megszűnt - Szia Harry, miben segíthetek?

- Amy? - hallottam kifinomult hallásomnak köszönhetően gyönyörű hangját.

- Nem, Jess vagyok. Adjam?

- Kérlek.

És így történt az, hogy órákon át telefonáltunk. Szegény Jess egy időben megelégelte, ezért elköszönt tőlem, és elment, mondván, hogy holnap találkozunk. Nem tudom, hogy ezek után mennyire akar látni, de ha ő mondja ...

- Le fog menni a pénz a telefonodról - nevettem.

- Nem baj, úgyse tudom mire költeni. Elég sok van.

- Milyen nagyképű valaki - nevettem újra.

Imádok Harryvel beszélgetni. Mindig jó kedvem lesz, ha hallom a hangját. Olyan ... megnyugtató.

- Amy - szólt egy hang az ajtóm másik oldaláról.

- Várj egy kicsit - hadartam oda Harrynek, s lefogtam telefonom hangszóróját - Gyere! - kiáltottam ki. Ajtóm következő másodpercben kitárult, s anya csilingelő hangját hallottam meg.

- Apáddal arra gondoltunk, hogy áthívhatnád Harryt. Egy ebédre, talán. Persze, csak ha ráér.

- Ez nagyon jó ötlet - mosolyodtam el, majd megkértem anyát, hogy várjon egy kicsit, s újra Harryhez irányítottam szavaim. Megbeszéltük: jövőhéten valamelyik nap nálunk ebédel, aztán pedig elvisz valahová. 

Öröm tölt el, ha arra gondolok, hogy anyáék kezdik elfogadni.

°Chapter Fourteen°

- Miért, ennyire hasonlítunk? - kérdezte az egyik, kissé sértetten. - Nem, hanem azért mert nem látok - magyaráztam.

- Harry! Te ... Egy vak lányt hoztál? - suttogta valaki
- Ugyan Louis! - kezdett bele halkan Harry, de én közbeszóltam
- Bocsi de ... A vak azt jelenti, hogy nem látok ... Viszont a hallásom kiváló! - fordítottam a fejem a hang irányába
- Bocsi Amy! - fogta meg a vállamat Harry - Gyere üljünk le a nappaliba. - a vállamnál fogva vezetett és terelgetett, utána éreztem ahogy finoman megnyomja a vállaimat, ezzel ülésre kényszerítve. Egy puha bőr borítású kanapén találtam magam, utána éreztem, hogy megsüpped a két oldalamon az ülőpárna. Harry folyamatosan érintett, hol a kezem, hol a vállamat, így tudtam, hogy ő a jobb oldalamon van.
- Ki ült mellém balról? - fordítottam Harry felé a fejemet
- Louis vagyok! - válaszolt a fiú
- Nem haragszol meg, hogy ha ... Megérintem az arcod? - kérdeztem szégyenlősen
- Öööööhhm ... - hallottam ahogy elgondolkozik. Zavart, hogy én más vagyok, mint ők. Lehajtottam a fejem és az ujjaimmal babráltam.

- Louis! Ő így tudja meg, hogy hogyan néz ki az arcod! - magyarázta neki Harry
- Abból, hogy megérint? - hitetlenkedett
- Igen! Tudod képzelőerőm azért van! - motyogtam. Néhány másodperc telhetett csak el, mikor éreztem, hogy balról két kéz fogja össze az enyéimet és felemeli. Egészen az arcáig vezette őket, majd óvatosan rásímította az ujjaimat és tenyeremet az arcának vonalára. Elmosolyodtam a puha bőrét érezve. A ráncaiból éreztem, hogy ő szintén mosolyog rám. Ahogy az első találkozásunkkor Harryvel, most Louis arcát is hasonló képpen tapogattam végig. Folyamatosan mosolygott, kissé borostás volt. Az ujjaimat feljebb vezettem, a homloka tetejére, így az ujjaimat puha hajtincsek csiklandozták. Kis idő után óvatosan elhúztam a kezeimet az arcától - Köszönöm Louis! - mosolyogtam felé
- És? Milyen vagyok? - kérdezte izgatottan, amitől elnevettem magam
- Te egy elég vidám ember lehetsz ... Végig mosolyogtál! - jegyeztem meg - És kicsit idősebb, mert erős arcszőrzeted van ... - itt halk kuncogásokat hallottam a szoba több pontjáról - De a hajad igazán puha, kellemes!
- Nem vagyok annyira idős! - duzzogott.
- Oké Amy! Vele végeztél? Jöhetek én? - hallottam egy fura, mégis különleges akcentust a jobb oldalamról
- Igen! Gyere közelebb és segíts ... Először is ... Te ki is vagy?
- Niall vagyok!
- Rendben Niall! Fogd meg a kezemet és tedd az arcodhoz ... Úgy ahogy Louis tette! - adtam ki az utasítást. Puha kezek fogták meg az enyémet és máris az arcához tette. Áttapogattam a puha arcát, utána a haját is. - Rendben van! - mosolyogtam
- Elmondod mit gondolsz? - kérdezte ugyan olyan izgatottan, mire halkan nevettem.

- Persze, ha ennyire szeretnéd! - kacagtam tovább - Oldalt a tüsisebb hajad és a fejd tetején belőtt hajhoz már hozzá sem mertem érni - cukkoltam kissé - Az arcod síma, hibátlan! - mosolyogtam - Szinte már irígylésre méltó! A bőröd kellemes. - motyogtam elgondolkodva
- Oké oké ... Elég ennyi neked Nialler! - szakított félbe egy újabb hang
- Azt hiszem újabb jelentkező van! - nevettem. Eléggé felbátorított, hogy nekik tetszett, hogy találgatok a kinézetüket illetően - Szóval, kihez van szerencsém?
- Zayn, Zayn Malik! - mondja mosolyogva és már fogta is a kezem és szinte azonnal az arcát érintettem. - Na? Mondd csak! - motyogott a kezem alatt türelmetlenül
- Oké szóval ... Borosta - mormogtam szinte magamnak, mire balról Louis győzedelmesen felordított
- Tehát ő is idősebb!
- Nem ... Az ő arcszőre puhább, mint a tiéd ... Ő fiatalabb lehet, mint te .. Nem sokkal ... - mondtam totál elgondolkodva - Apró ráncok a szád és a szemed körül ... Mosolyogsz! - én is elmosolyodtam - A bőröd olyan .. Selymes, a hajad pedig írtó puha! Óh te jó ég, te fodrászhoz jársz naponta? Nagyon rendben lehet a hajad! - csodálkoztam és elvettem a kezem, visszatettem a lábamra.
- Nem! Én tartom rendben, naponta! - válaszolt büszkén csilingelő hangon
- Ja, naponta ... Órákig a tükör előtt áll, és a haját babrálja ... - suttogta Louis, mire halkan kuncogni kezdtem
- Na elég, én sem akarok kimaradni semmiből! - lépteket hallottam, majd a padló recsegéséből gondoltam, hogy leült elém valaki. - Liam vagyok! - bólintottam

- Nos Liam! Szintén elég puha a bőröd, kellemes!
- Köszönöm! - egy aprót rándult, majd újra ellazult az arca
- Nagyon sima, sehol egy mosolyránc ... Elég nyugodt embernek gondollak. - állapítottam meg