°Chapter Fifteen°

- Nos Liam! Szintén elég puha a bőröd, kellemes!
- Köszönöm! - egy aprót rándult, majd újra ellazult az arca
- Nagyon sima, sehol egy mosolyránc ... Elég nyugodt embernek gondollak. - állapítottam meg

***

- Kedvelnek téged - mondta Harry, miközben segített beülni a kocsiba.
- Ezt mégis honnan veszed? - kérdeztem zavartan. Nem értettem, hogy miért kedvelnének engem. Sose szeretett senki.
- Kérlek - nevetett - Évek óta velük élek. Már úgy ismerem őket, mint a tenyerem.
- És az jó vagy rossz? - cukkoltam mosolyogva.
- Szerintem jó - válaszolt üdén, majd beindította a motort.
Egész úton azon gondolkodtam, hogy vajon mit csinálhattam, amiért kedvelnek. Mindig mindenki elítélt. Rossz esetben szóba se álltak velem. Nem értem, hogy mire jó ez a nagy kiközösítés. Hisz én is olyan ember vagyok mint ők, eltekintve attól, hogy nem látok.
De kedvesnek gondoltam ezt a négy, idióta fiút. Egyből befogadtak, és mondhatni, hogy meg is szerettek. Nem voltak előítéletesek, úgy, mint a többi ember.
- Amy, merre jársz? - rángatott ki gondolatmenetemből Harry rekedtes hangja.
- Valahol a felhők felett - feleltem mosolyogva, majd elkezdtem ujjaimat babrálni.

***

- És, milyen volt? - kezdett el Jessica faggatni. Túl kíváncsi egy egyéniség.

- Jó - bólogattam.

- Esetleg nem akarod kifejteni ... ? - ösztönzött, kissé türelmetlenül.

- Hát ... Mind nagyon kedvesek. Állati sokat nevettem. Talán nem volt még ilyen jó kedvem, életem során. Hülyék, és borzasztóan büszkék rá.

- Uhh az tök jó - lelkesedett - És anyud mit szólt?

- Kicsit kiakadt, amikor megtudta, hogy Harry egy híresség. De apa lerendezte.

- Na, akkor most minden tök jó! - mondta mosolyogva, majd éreztem, hogy hátraveti magát ágyamon - És most? - kérdezte, s abban a pillanatban meg is csörrent a telefonom. Elmosolyodtam, mert megismertem a csengőhangot. Harry állította be, amikor beültünk egy kávézóba. Nem ismerem a számot, de biztos, hogy mostanság elég sokat fogom hallani.

- Meg tennéd, hogy felveszed? - kérdeztem kissé pirultan.

- Persze - fújtatott Jess, majd a zene megszűnt - Szia Harry, miben segíthetek?

- Amy? - hallottam kifinomult hallásomnak köszönhetően gyönyörű hangját.

- Nem, Jess vagyok. Adjam?

- Kérlek.

És így történt az, hogy órákon át telefonáltunk. Szegény Jess egy időben megelégelte, ezért elköszönt tőlem, és elment, mondván, hogy holnap találkozunk. Nem tudom, hogy ezek után mennyire akar látni, de ha ő mondja ...

- Le fog menni a pénz a telefonodról - nevettem.

- Nem baj, úgyse tudom mire költeni. Elég sok van.

- Milyen nagyképű valaki - nevettem újra.

Imádok Harryvel beszélgetni. Mindig jó kedvem lesz, ha hallom a hangját. Olyan ... megnyugtató.

- Amy - szólt egy hang az ajtóm másik oldaláról.

- Várj egy kicsit - hadartam oda Harrynek, s lefogtam telefonom hangszóróját - Gyere! - kiáltottam ki. Ajtóm következő másodpercben kitárult, s anya csilingelő hangját hallottam meg.

- Apáddal arra gondoltunk, hogy áthívhatnád Harryt. Egy ebédre, talán. Persze, csak ha ráér.

- Ez nagyon jó ötlet - mosolyodtam el, majd megkértem anyát, hogy várjon egy kicsit, s újra Harryhez irányítottam szavaim. Megbeszéltük: jövőhéten valamelyik nap nálunk ebédel, aztán pedig elvisz valahová. 

Öröm tölt el, ha arra gondolok, hogy anyáék kezdik elfogadni.