°Chapeter Eighteen°

Sziasztok! Kivételesen írok a rész elé, mivel mondani valóm van. Szerintem már ti is sejtitek, közeleg a vége. Hát igen. Ezen kívül egy befejező, és egy búcsú bejegyzés lesz. Úristen ... el sem akarom hinni, hogy vége lesz! Pedig imádtam írni ezt a blogot. Hat de egyszer minden véget ér.
No, csak ennyit akartam. 
Jó olvasást!

- Mi lesz, ha ... Meghalok?

- Amy, ilyeneket ne is mondj! - förmedt rám Harry mérgesen - Mindenről gondoskodok! A legjobb sebészeket szerzem neked.
- De ... Én félek - ismertem be suttogva.
- Drágám - sóhajtotta, majd átkarolt, és a hajamba puszilt - Megígérem neked, hogy minden rendben lesz. Bízol bennem?
- Igen - reméltem, hogy a hangom magabiztosnak hangzik, de közel sem volt az.

***

- Kérsz egy szendvicset, Jessica? - szólt oda hozzánk anya.

- Köszönöm, de nem - kihallottam a hangsúlyából, hogy mosolyog.

- Biztos? - nyaggatta tovább anya. Ezzel mindenkit a sírba visz.

- Igen, biztos.

Hallottam, ahogy anya cipője kopog a nappali padlóján, majd mikor már elhalkult, tudtam, hogy elment.

- Mikor indulunk? - kérdezte Jess, némi hallgatás után.

- Mennyi az idő? - kérdeztem vissza.

- Tizenkettő múlt öt perccel.

- Akkor körülbelül fél óra múlva - válaszoltam neki, miközben ujjaim szorongattam. Féltem!

- Nyugi - fogta meg a két kezem. Idegesen felnevettem.

- Könnyű azt mondani.

Csend telepedett ránk. Évek óta először. Talán legutoljára akkor beszéltünk ilyen keveset, amikor megvakultam. Ideges voltam, csalódott, és elveszett. Ő pedig nem tudott vigasztalni.

Amíg nem beszéltünk, lehetőségem volt gondolkodni. Eltöprengtem a lehetőségeket. Először is azon a szálon mentem végig, aminek happy end a vége. Jól sikerül a műtét, látni fogok, tudni fogom végre, hogy ki a barátom, tudni fogom, hogy, hogy néz ki a legjobb barátnőm, a szüleim, a kutyám ... Látni fogok mindent!

Aztán eszembe jutott, hogy mi lesz, ha ez nem így végzőik. Mi lesz, ha rosszul sül el? Nem akarok meghallni! Igaz, hogy nem látok, de én így is élvezem az életet.

Aztán eszembe jutott egy harmadik lehetőség. Megműtenek, és nem jön össze, továbbra is vak maradok. Talán ez a legjobb. Mert, őszintén, félek a külvilágtól. Nem tudom, hogy mire számítsak. Elfelejtettem mindent.

Gondolkodásomból a csengő dallama rángatott ki. Ez azt jelenti, hogy megjött Harry.

- Szia Harry - hallottam anya hangját, valahonnan az előszoba felől.

- Kézcsók - köszönt vissza Harry - Amyék?

- A nappaliban vannak - irányította el anya.

- Szia drágám - köszöntött nem sokkal később Harry egy csókkal. Fejlettek az érzékszerveim, jobban érzem az ízeket, mint mások, és azt kell mondja, hogy mind közül ennek van a legjobb íze. Egyszerűen nem tudok vele betelni.

- Szia - mosolyogtam rá.

- Hé, én is itt vagyok - emlékeztetett minket Jess. Ó, tényleg. Olyan furcsa, hogy ha Harry a közelemben van, akkor olyan érzésem van, mintha csakis mi lennénk az univerzumban. Csakis Ő és Én.

- Szia Jess - nevetett Harry - Kész vagytok? Mehetünk?

- Igen, persze - álltam fel, és hallottam, ahogy Jess követi a példám.

- Köszönj el anyukádtól! - súgta oda Harry.

- Kinézed belőlem, hogy elmegyek köszönés nélkül? - hitetlenkedtem, majd magamhoz hívtam anyát, és jól megszorongattam - Találkozunk holnap a kórházban - suttogtam, és megsimogattam a hátát. Éreztem, hogy ő is fél.

- Vigyázz magadra!

***

- Ugye van nálad minden? Pizsama, fogkefe ...

- Igen, van Harry, ne aggodalmaskodj - csitítottam el, miközben kiszálltam az autóból. Rosszabb mint egy féltő apuka.

- Volt már olyan, hogy ott aludtál valakinél? - kérdezte, miközben bezárta mögöttünk az ajtót.

- Hát ... Jess számít? - kérdeztem ezer wattos vigyorral.

- Nem, ő nem - nevetett.

- Akkor nem - pirultam el kicsit. Basszus, most jövök rá, hogy egy csomó dolog kimaradt az életemből!

***

- Mit kérsz vacsorára, Kicsim? - kérdezte Harry, miközben az ágyban feküdtünk, és tvztünk. Ő nézte, én hallgattam.

- Nem tudom. Mi van?

- Hát ... Isteni rántottát tudok csinálni! - dicsekedett - Na meg a műzlim se semmi. Meg ha gondolod főzhetek még virslit.

- Jó lesz a rántotta.

- Rendben, akkor tojás sütés - hallottam a hangján, hogy mosolyog. Kimászott az ágyból, és én is készültem volna felállni, de Harry a karjaiba vett.

- Engedj el! - parancsoltam rá nevetve.

- Nem, nem! Most az én királynőm vagy!

***

- Köszi! Nagyon finom volt - ültem az ölébe, és adtam neki egy csókot.

- Egészségedre - mosolyogta.

Valami nyomta a fenekem. Valami kemény. Gondolkodtam, hogy mi lehet az, hisz Harry ölében ülök. Majd leesett minden.

Gondolkodtam, hogy szóvá tegyem-e, de végül arra jutottam, hogy nem teszem.

***

- Mikor jönnek már? - idegeskedett anya.

- Nyugi ... Szerintem mindjárt.

Jóslatom valóra vált, abban a másodpercben nyílt az ajtó.

- Doki! Végre! Mikor viszik a műtőbe?

- Kérem asszonyom, nyugodjon meg! Azért jöttem, hogy elvigyem Amyt, hogy előkészítsük a műtétre.