°Chapter Eleven°

Sziasztok! Igen, kivételesen írok a rész elé. Csak szeretném megköszönni a rengeteg díjat, amit kapunk. Tényleg nagyon jól esnek. Csak tudjátok mindketten eléggé elfoglaltak, és őszintén megmondta lusták is vagyunk. És azért, ha két ember a blog szerekesztője, elég nehéz megírni a díjakat. Szóval, szeretném modnani, hogy a díjakat mostantól nem rakjuk ki, de látjuk mindet, és nagyon örülünk neki. Nem azt mondom, hogy ne küldjetek nekünk, azt ti döntitek el, de ... Nem hiszem, hogy érdemes :). Na mindegy, nem untatlak titeket.

Jó olvasást! ♥

------------------------------------------------------------------------------------------------

- Jajj, Amy, ennyire hülye nem lehetsz - sóhajtott unottan - Szerintem tetszel neki.
Elnevettem magam a feltételezésre. Na persze. Egy magam fajta, unalmas, hétköznapi lány, tetszene egy popsztárnak. Álmomban se.
- Hát persze. Én meg Britney Spears vagyok - ironizáltam, majd visszadőltem párnáim közé.

Ha jobban belegondolok ez annyira nem is rossz dolog. Végre egy srác, akinek bejövök! Már mióta erre vártam ... Igaz, hogy én nem látom őt, de el tudom képzelni, ez számomra elegendő. Hihetetlen, hogy van egy ember, akinek úgy tetszem, ahogy vagyok. Ő tudja, hogy más vagyok, mint a többi ember, mégis tetszem neki!
- Amy! Ne gyerekeskedj! Gyere elő a párnák közül!
- Nem! - dünnyögtem
- Ne már! Hallod!? Bújj elő! - próbált kiszedni onnan. Végül feladtam és hagytam magam.
- Te mosolyogsz. - állapította meg
- Jess! Te egy zseni vagy! - gúnyolódtam
- Rá gondoltál...? - kérdezte halkan
- Mi? Dehogy ... Kire?
- Harry-re...
- Nem! - tagadtam, de a mosolyom elárult
- Amy! Ismerlek amióta az eszemet tudom ... Nekem akarsz hazudni?
- Jó na ... Talán ... Talán rá gondoltam! És akkor mi van?
- Semmi! Csak akkor már tudom, hogy neked sem közömbös a srác!
- Ugyan már! Ezt csak te gondolod, hogy én bejövök neki ... Nézz rám! - mutattam végig magamon
- Nézlek ... És tudod mit látok?
- Nem! De el tudom képzelni ... - morogtam
- Én nagyon szép arcú, csinos lányt látok ...
- Aki vak! - tettem hozzá
- Ez hogy jön ide? Ettől még szép vagy!
- De ... Ő híres, én meg csak ... Egy senki vagyok!
- Épp ez benne a jó! - lelkesedett a barátnőm
- Inkább csak ... hagyjuk ezt! - terültem el az ágyon
- Nem, ne hagyjuk! Ha mindig lerázol, sosem beszéljük ezt ki!
- Talán nem is akarom! Ennyi erről a véleményem ...
- Amy! Most őszintén ... Te mégis mit gondolsz erről? Mert abban biztos vagyok, hogy ennél többet ... - először nem válaszoltam. Nem akartam. De aztán mégis beszélni kezdtem, hisz ő a legjobb barátnőm, mindent elmondok neki, ez a dolog miért lenne más?
- Jess én ... Félek! - mondtam halkan.
- Mitől?
- Még sosem volt pasim! Eddig senkinek nem kellettem ... Mégis ki az a hülye, aki járna egy vak lánnyal? Ráadásul őt több millió lány akarja magának ...
- Hagyd már ezt kérlek! - csattan fel kissé mérgesen
- Még sosem csókolóztam! Azt sem tudom, hogy kell! - hadartam idegesen - Semmit nem tudok!
- A legjobbtól tanulhatsz majd ... Maga Harry Styles tanít meg ezekre ... - nevetett
- Ja! - horkantam fel unottan - Vagy nem ... De inkább tv-zz! A fejem is elkezd fájni, ha ezt tovább folytatjunk!
- Oké! - hallottam, hogy járkál, majd bekapcsolta a készüléket. Én csak hallgattam az idióta szappanoperákat. Hogy bírja ezt nézni?

***

- Amy! Csörög a telefonod! - mondta unottan, talán már félálomban Jess.
- Én is hallom, de ha nem tudnád, nem látok! Megkeresnéd?
- Itt van! - nyomta a kezembe
- És ki hív? - kérdeztem félve
- Csak ... Vedd fel! - bíztatott. Ebből már tudtam, hogy más nem lehet, csak Harry.
- Hallo? - szóltam bele félénken.
- Szia Amy! Már aggódtam, hogy nem veszed fel! - hallottam meg rekedtes hangját
- Csak ... Nem találtam a telefont, sajnálom!
- Semmi gond! - hallhatóan mosolygott már
- Miért hívtál, Harry? - kérdeztem félénken.
- Csak aggódtam ... Tudni akartam, hogy minden rendben van-e ... Elég kellemetlen volt az elválás a parkban. Sajnálom, hogy ideges lettél miattam ...
- Sajnálom, hogy kiabáltam ...
- Akkor ... Elfelejtve? - kérdezte reményteli hangon.
- Igen. Minden - mosolyogtam.
- Figyelj ... Arra gondooltam, hogy ... Elmehetnénk valahova. Csak úgy sétálni, vagy ... Vagy egy ebédre - dadogta kissé idegesen. Egy széles mosoly ült ki arcomra, és úgy éreztem, hogy azt egy darabig onnan le nem vakarják.
- Oké. Akkor majd holnap megbeszéljük.
- Jó. Akkor ... Majd hívlak. Szia! Aludj jól!
- Jó éjt, Harry - mosolyogtam, majd letettem a telefont.
- Na, mi volt? - kérdezte Jess fellelkesedve.
- Randira hívott! - jelentettem be, talán kicsit túl hangosan, egy óriási vigyorral arcomon.