°Chapter Eight°

- Igen? - szóltam bele, és reménykedtem, hogy Harry az.

- Amy? - hallottam meg egy ismerős hangot.
- Igen, én vagyok - mondtam és közben idegesen rágcsáltam a szám. Csak legyen Harry!
- Miért kerestél? - kérdezte kimérten. Szóval ő az. Nem válaszoltam egyből, leültem az ágyra és megigazítottam magam alatt a törölközőt.
- Meg kéne beszélnünk a dolgokat.
- Igen, ebben egyetértek - helyeselt Harry - Holnap ráérsz?
- Rá - vágtam rá egyből. Nem vagyok egy túlságosan elfoglalt ember. Bár egy vak nem is lehet túl elfoglalt.
- Oké, akkor mondd meg, hogy hol laksz és háromra érted megyek - jelentette ki.
- Az ... Nem lesz jó - mondtam, és ismét az ajkaimat rágcsáltam.
- Miért nem? - értetlenkedett.
- Csak ... Találkozzunk holnap háromkor a mosoda melletti parkban - hadartam, és le is tettem a telefont. Forgattam még a kezemben az aprócska készüléket, majd feloldottam. Próbáltam felidézni a fejemben Jess telefonszámát. Miután megbizonyosodtam benne, hogy jó sorrendbe tettem össze a karaktereket, megpróbáltam kitapogatni azokat a telefonom billentyűzetén.
- Hallo? - szóltam bele kissé félve, amikor végre felvették.
- Barbara Martint, miben segíthetek? - hallottam meg Jess anyukájának csilingelő hangját.
- Jó estét! - köszöntem megkönyebbülten - Amy vagyok.
- Oh Amy! Várj egy kicsit! - mondta, és éreztem, hogy mosolyog. Hallottam, hogy letakarja a telefont, majd elkiált valamerre: - Jess! Amy keres!
- Igen? - hallottam meg pár másodperc múlva a vonál másik végéről Jessy kissé zilált hangját.
- Zavarok?
- Nem, dehogy! Történt valami? - kérdezte halkan.
- Holnap ráérsz? - tettem fel neki a kérdésem, és ismét elkezdtem a szám harapdlni. Rossz szokásommá vált.
- Igen, rá. Mert?
- Oké, akkor holnap háromkor velem jössz - jelentettem ki, nemleges választ meg nem tűrő hangon.
- De ...
- Nincs de! Jess, ez nekem nagyon fontos.
Jessy elengedett egy nagy sóhajt majd beleegyezett.

***

- És hova is megyünk? - kérdezte barátnőm, miközben belékaroltam.

- A mosoda melletti parkba - jelentettem ki és elkezdtem gyalogolni, amerre a mosoda van. Nagy szerencsém, hogy mióta megvakultam a memóriám is sokkal jobb lett, így szinte egyedül is elmehettem volna odáig. Már szinte nem is emlékszem, hogy milyen látni. Már megszoktam a sötétséget. Hogy mindent én kell elképzeljek. És így talán jobb is.
- Amy, itt vagy még? - zökkentett vissza Jessy a jelenbe. Kicsit megráztam a fejem, hogy teljesen kitisztuljon, majd rábírtam magam a válaszadásra:
- Persze, csak ... Elgondolkodtam - sóhajtottam.
- Min? - kérdezte, a megszokott lelkesedésével.
- Mondd csak Jess, sokat változtam?
- Ezt meg mégis, hogy érted? - értetlenkedett.
- Amióta megvakultam ... Sokat változtam? - faggattam barátnőm, miközben ismét a szám szélét rágcsáltam.
- Hát ... A hajad már nem tejfelszőke, hanem sötétszőke. Már nem vagy pálcika, van alakod. Akkor ... Félénkebb vagy. Szóval igen, változtál.
- Szerinted magamra ismernék, ha most látnám magam? - tettem fel a költői kérdést, mosolyogva.
- Hat éves korod óta nem láttad magad. Ennyi idő alatt nagyon sokat változik az ember.
- Igaz - vontam vállat - Most az étteremnél vagyunk, ugye? - kérdeztem, amikor megéreztem a paradicsom édes illatát, ami az odaégett sült hús szagával keveredett.
- Igen. Már mindjárt ott vagyunk.

~ Közlemény ~

Én hülye ... elfelejtettem a részhez írni. Na mindegy. Csak szeretném elmodnani, hogy gondolom észrevettétek ott oldalt azt a facebook-os képet. Na, ha rákattintotok, akkor be tudtok lépni a facebook csoportomba. Mindenkit várok sok szeretettel! :) És tényleg szeretném ha minnél több olvasóm csatlakozna, mivel most vagyunk 6-7-en, pedig ezen a blogon a visszajelzések száma súrolja a 20-at. Szóval katt és csatlakozz! ;)

Puszi: Tina xx

°Chapter Seven°

- Szóval nem te adtad meg neki a számod - fogta fel a dolgokat barátnőm.
- Nem - helyeseltem - Figyelj! Ugye ez köztünk marad? - kérdeztem kissé félve. Ha kikotyogja Anyáéknak, hogy Harry hívott ... Kitör a harmadik világháború.

- Persze, hogy köztünk marad! Mégis milyen barátnőnek gondolsz te engem? - mondta Jess kissé felháborodva. Elmosolyodtam és elfeküdtem az ágyon. A tény, hogy Harry átvert nem hagyott nyugodni. A normál ember ilyenkor azt mondja, hogy nem akarja többé látni. Hát nekem megadatott a szerencse, tényleg nem látom.
- Figyelj ... - szólalt meg Jessy egy idő után. Felékaptam a fejem, és vártam, hogy folytassa - Ezek után nem sétálgathatsz csak úgy az utcán. Tuti, hogy csomóan megrohamoznának.
- Milyen igaz - tűnődtem el - Hívd fel! - nyújtottam felé a telefonom. Beszélnem kell Harry-vel. Félre kell tennem a dühöm, és normális emberként meg kell beszélnem vele, hogy mi is történt. És, hogy ezek után mi is fog történni.
- Ez biztos? - kérdezte Jess, némi kételkedéssel a hangjában.
- Igen! - válaszoltam kissé erélyesen. Túltengtek bennem az érzelmek.
- Hát oké - sóhajtotta Jessy, majd hallottam, ahogy nyomogatja a telefonom gombjait. Fél másodperc múlva a készülék már a kezemben volt. Sóhajtottam egy nagyot, a fülemhez emeltem a készüléket és számoltam, hogy hányszor csörög ki.
Öt ... Hat ... Hét ... Vedd már fel az Istenért!
- Hallo? - hallottam meg egy rekedtes hangot a vonal másik oldalán.
- Harry?
- Nem, nem Harry vagyok. Ő most nem ér rá. Átadjak neki valami üzenetet? - hallottam a férfi kedves hangját.
- Csak azt, hogy ha ráér, akkor hívjon fel - mondtam ingerülten, és egyből letettem. Az előbb még ő hívogatott engem, most meg ha beszélni akarok vele, akkor hírtelen nem ér rá. Hát ez állati!
- Na? - kérdezte Jess tétovázva.
- "Harry most nem ér rá. Üzensz neki valamit?" - próbáltam felidézni a férfi szavait, de nem ment pontosan. Sose volt jó a memóriám.
- Hát ez csúcs! Most akkor mi lesz? - hitetlenkedett Jess, és éreztem, hogy hátradobja magát az ágyamon.
- Visszahív.

***

Pont a zuhany alatt áztattam magam, mikor meghallottam telefonom egyszerű csengőhangját. Egyből elzártam a vizet, magamra tekertem egy törölközőt és kisiettem a szobámba. Az egész helység zengett a csergéstől, én pedig nem emlékeztem, hogy hova raktam a telefont.
- Bobby! Segíts! Keresd a telefonom! - utasítottam kutyámat, ő pedig abban a pillanatban ugatott egy aprót, és hallottam, ahogy lemászik az ágyamról. Tapogatóztam az éjjeli szekrényemen, sikeresen le is vertem valamit, de nem zavart. A keresés közben megéreztem csupasz lábamon Bobby puha szőrét, és hangosabban hallottam a zenét.
Megdicsértem kutyám, majd kivettem a szájából telefonom. Gyorsan letöröltem róla a nyálát, kitapogattam a gombot, amelyik nekem kell, megnyomtam, majd a fülemhez emeltem a telefont.
- Igen? - szóltam bele, és reménykedtem, hogy Harry az.

FONTOS!

Sziasztok! Sajnos most nem tudok résszel szolgálni, és bocsi, hogy egész héten nem hoztunk frisset, de nem nagyon érünk rá. Két dolgot is mondani szeretnék.

1: A blog bizonytalan ideig szünetel, nem tudni meddig, mivel engem kínoz a fülgyulladás, Ada pedig nem nagyon ér rá. És azt se tudom, hogy hogy fogom majd tudni hozni a részeket, mivel én pénteken utazom. Szóval mostantól kezdve, bizonytalan ideig SZÜNET!

2: Ott oldalt, van egy olyan menüpont, hogy *bloglovin'*. Mivel a Google Bloggerének meg fog szűnni a blog követése átvittem oda. Szóval ha van kedvetek lehet regisztrálni és követni. És ha egy bloggerinához még nem jutott volna el, hogy, hogyan kell átvinni a blogot bloglovin'-ra, akkor nyugodtan szóljon!

Puszi: Ada&Tina

°Chapter Six°

- Hát oké. De ha beszélgetni akarsz, akkor szólj! - mondta majd elkobozta a távirányítóm és visszakapcsolt a pletykaműsorra - Amy ... - motyogta halkan.
- Igen? - kaptam a hang irányába a fejem.
- Miért vagy a tévében?

- Mi? A tévében? - kérdeztem vissza döbbenten, hogy biztos legyek benne, hogy jól hallottam.
- Igen, ott - mondta Jess hitetlenül - Nem lehet, hogy rosszul emlékszel Harry nevére?
- Nem, nekem azt mondta, hogy Stewart - elevenítettem fel az emlékemet, ahogy rekedtes hangjával azt mondja, hogy Harry Stewart. 
- Hát pedig a tévéd azt mondja, hogy te Harry Styles-szal lógtál együtt egész délután - mondta, és kicsit felhangosította a tévém.
- Szokás szerint már most érkeznek a rossz indulatú üzenetek a twitteren. Például az egyik Directioner ezt írta: "Ha az a kis **** bántani meri az én kicsi Styles babám, esküszöm, hogy odamegyek, megfogom a csajt és belógatom egy vulkánba" - mondta a műsorvezető, és Jess abban a pillanatban el is kapcsolt.
- Hát ez elég durva - mondta kelletlenül.
- Ahh - tört ki belőlem egy morgás, hörgés féleség és a fejem a párnáim közé fúrtam. 
Nem hiszem el. Hazudott nekem! Megbíztam benne, de ő átvert!
- Amy !? - mondta bátortalanul a nevemet a barátnőm és a hátamat kezdte simogatni 
- Igazatok volt! - morogtam a párnák közül
- Tessék? Miben?
- Abban, hogy ne bízzak idegenekben! Látod, hogy mi lett? Hazudott nekem! 
- Talán csak ... Meg akart óvni ettől az egésztől! - mondta bizonytalanul
- Hát, azt hiszem nem jött össze neki! Most a fél világ utál engem, azért, mert hozzá mertem szólni a bálványukhoz! - morgolódtam idegesen, és kissé csalódottan.
- Jess! Le tudnál jönni egy kicsit? - hallottam meg anya kiabálását
- Persze! Megyek már! - éreztem, hogy az ágy megmozdult, tehát Jess már talán nincs is itt. Sóhajtottam egyet. Ez is csak velem történhet meg! Nem értem, mért kellett hazudnia nekem? Ha most itt lenne, megmondanám neki a magamét, az egyszer biztos! Kínomban már fetrengtem az ágyon. Hihetetlenül mérges lettem! Haragszom rá! Nem érdekel, hogy több millióan imádják! Én most kimondottan az ellenkezőjét érzem! Bobby halk nyüszítését hallottam közeledni.
- Bobby! Gyere ide! Gyere! - felültem az ágyon és vártam a kutyámat - Mi az? Mi a bajod? - simogattam, de csak tovább nyűszített - Ne aggódj! Semmi bajom! Csak egy hatalmasat csalódtam Harry-ben! - ekkor éreztem, hogy a kutyám figyelme más felé terelődik. Már Ő sem talál engem jó társaságnak. Halk rezgés ütötte meg a fülemet. - Bobby! A telefont! A telefonomat! Hozd ide! - tapogattam az ágyon, de nem találtam a készüléket! Egyszer éreztem, hogy az ölembe ejti! - Okos kutya vagy! - mosolyogva megsimogattam és fogadtam a hívást! - Hallo?
- Amy! Úgy örülök, hogy felvetted! - hadarta
- ÁLLJ! - ordítottam idegességemben - Te szemét! Átvertél! Hazudtál nekem! Én meg voltam olyan naiv és hülye, hogy bíztam benned! Mért kellett hazudj?
- Féltem, hogy ha megtudod, hogy ki vagyok, akkor már nem úgy ismerkednénk meg, mint két teljesen ismeretlen! 
- Akkor sem kellett volna, hogy félrevezess! Igaza volt a szüleimnek! Nem kéne megbízzak az idegenekben! - ezzel megszakítottam a hívást! Nagyon mérges voltam és ezt a kutyám is érezte. Odajött és próbált nyugtatni. Nyalogatta a kezemet és mellém feküdt.
Nem tudom, hogy meddig feküdhettem így. Elég sokáig. Hallottam, ahogy az ajtóm kinyílik, és ahogy bejött valaki, nyikorogni kezdett a régi parkettám.
- Amy? - hallottam meg Jess csilingelő hangját - Minden rendben? - kérdezte aggódva.
- Nem! Semmi sincs rendben! Átvert! Nem ég a bőr a pofáján? Kihasznált egy vak embert! - válaszoltam dühöngve - Felhívott - motyogtam a végén csendesen.
- Mi? - kérdezte döbbenten Jess, majd éreztem, hogy az ágyam szélére ül - Számot is cseréltetek? Amy, ennyire hülye nem lehetsz!
- Nem, nem, hallgass már meg! - könyörögtem neki - Gőzöm sincs, hogy honnan van meg neki a számom. Talán amikor megkértem, hogy keresse ki a számod, akkor megnézte az enyémet is. Vagy ... Elvégre ő maga, a nagyságos Harry Styles, a One Direction-ből! Bármit ki tud deríteni fél másodperc alatt, biztos megvannak az emberei - gondolkodtam el.
- Szóval nem te adtad meg neki a számod - fogta fel a dolgokat barátnőm.
- Nem - helyeseltem - Figyelj! Ugye ez köztünk marad? - kérdeztem kissé félve. Ha kikotyogja Anyáéknak, hogy Harry hívott ... Kitör a harmadik világháború.

°Chapter Five°

Sziasztok! Ezen a blogon még nem írtam szöveget rész elé, de most szükségét éreztem. Először is szeretnék bocsánatot kérni, azért, hogy ritkán hozok részeket. És ha hozok is, akkor azok általában rövidek. Szóval BOCSÁNAT! Csak most év vége felé nagyon sokat kellett tanulnom. De remélem, hogy a szünetben legalább heti két részt tudok majd írni. Vagy akár többet is. A másik. Ajánlom figyelmetekbe, ott baloldalt, az *itt megtalálsz minket* modult :D A másik blogom új címet kapott, szóval ha érdekel valakit, akkor KATT. Sok komit és feliratkozót :) És még van két dolog :D Az egyik az, hogy már több mind 2500-an jártak az oldalon, ami nagyon jó, köszönjük nektek, de azért örülnénk 1-2 kominak. És végül ... Köszönjük szépen a díjakat, még van 2 amit ki kell raknunk, de igyekszünk :)
Ne haragudjatok a hosszú "bevezető" miatt!
Jó olvasást!
Puszi: Tina&Ada ♥

Bevágódtam az ágyba, és úgy gondoltam, hogy el nem hagyom az ágyam, úgy ... 20 évig. Úgy sincs miért.

- Amy! Gyere ki! - kérlelt Jess, miközben az ajtómon dörömbölt. Én beengedni nem fogom, bejönni meg nem tud, hisz zárva van.
A párnáim között feküdve gondolkodtam a dolgokon. Talán igaza volt Anyának. Tényleg hülye voltam. Hogy lehetek akkora barom, hogy egy vad idegennel elkezdek sétálgatni? Ahj! Hülye vagy Amy!
Az ajtómon ismét egy dörömbölés hallattszódott. Jess egyre türelmetlenebb lett.
- Amy, az Isten szerelmére! Engedj már be! - ordította át az ajtón.
- Nem! - kiáltottam vissza.
- Ajj, Amy! - dühöngött, majd belerúgott, vagy beleütött az ajtóba, és a léptekből hallottam, hogy elment.
Végre nyugalom.
Bekapcsoltam a TV-m és hallgattam. Már megint valami pletykaműsor ment. 
- Harry Styles-t ma egy idegen lánnyal látták sétálgatni. A rajongók nagy része biztos benne, hogy a lány Harry barátnője. Még elég zavarosak a dolgok, de remélhetőleg nem sokára fény derül az igazságra - mondta a műsorvezető. Eddig volt türelmem, elkapcsoltam onnan, valami mesére. Az jó volt.
Nem értem, hogy minek kell belemászni a sztárok életébe. Olyanok mint minden normális ember, csak felfedezték a tehetségüket. Nekem se esne jól, ha turkálnának a magán életemben. Azért magán.
Még sok ehhez hasonló gondolat járt a fejemben. Majd ismét kopogtak.
- Amy - könyörgött Jess az ajtó másik oldaláról. Sóhajtottam egy nagyot, feltápászkodtam puha ágyamról, majd mentem ajtót nyitni - Végre, hogy kinyitottad! - ölelt meg egyből Jessy, majd behúzott a szobámba és ismét bezárta.
- Dögledezhetek tovább? - kérdeztem unottan.
- Felőlem - mondta hanyagul Jess, és hallottam, ahogy ledobja magát az ágyra - Minden oké?
- Ja, persze, csak egy veszekedés - mondtam és erőltettem magamra egy mosolyt.
- Hát oké. De ha beszélgetni akarsz, akkor szólj! - mondta majd elkobozta a távirányítóm és visszakapcsolt a pletykaműsorra - Amy ... - motyogta halkan.
- Igen? - kaptam a hang irányába a fejem.
- Miért vagy a tévében?

°Chapter Four°

- Gyere, üljünk le! - mondta Harry és kivette a kezemből Bobby pórázát. Kicsit kapálóztam utána, nem szeretem, ha megfosztanak a kis bőr szíjtól, nekem az biztosítja a nyugalmam. De a póráz helyett egy nagy, meleg kezet kaptam. Leültünk egy kis fa padra.

Szívesen beszélgettem volna Harry-vel, de nem tudtam, hogy miről tudnánk. Szóval csak ültünk egymás mellett szótlanul. Harry továbbra se engedte a kezem és ettől kissé frusztrált voltam. Persze, kiskoromban sokat fogták a kezem, de új volt ez még nekem. Szóval ... Még én se tudok kiigazodni a gondolataimon. A zsivajban meghallottam barátnőm autójának a zúgását. Nem nehéz meghallani, régi roncs autó, szóval elég hangosan kattog és zúg.
- Jön Jess - mondtam és felálltam - Megkapom Bobby-t? - kérdeztem mosolyogva.
- Persze - hallottam a pad recsegéséből, hogy ő is felállt. A kezembe adta a kis bőr szíjat - Megharagszol ha itt hagylak? - kérdezte, de tudtam, hogy nem felém nézve mondja, ahhoz túl halk volt a hangja.
- Nem, dehogy - mondtam zavartan - Akkor ... Szia!
- Szia - köszönt el ő is, ahogy hallottam mosolygott. Megölelt, nyomott egy puszit a hajamba, majd elment.
Egyre hangosabb volt a pufogás, majd hirtelen elhallgatott. Jessy megérkezett. 
- Csajszi! Azt mondtad, hogy van veled valaki - mondta Jess és megölelt.
- Két másodperce ment el - mosolyogtam.
- Rokon? - próbált érdeklődni. Jess már jól ismer, tudja, hogy idegenekkel nem állok szóba. De ... Harry valahogy más volt. Benne elsőre megbíztam. Mi ütött belém?!
- Nem - ráztam meg a fejem.
- Ismerős?
- M-m - adtam neki ismét nemleges választ.
- Amy! Te eljöttél sétálni valami vad idegennel?! - csattan fel. Kicsit elszégyelltem magam. Milyen hülye vagyok. Akár valami pszichopata is lehetett volna. Lehajtottam a fejem és bólogattam.
- Na jó, az autóba megbeszéljük - jelentette ki és elvezetett a járműig. Beültem az anyósülésre, Amy betette Bobby-t hátulra, ő is beült a volánhoz.
- Szóval ... Mesélj! - mondta, miközben beindította az autót és elindult.
- Hát ... Úgy történt, hogy Bobby megbolondult. Nem tudom, hogy mi üthetett belé, elkezdett rohanni egy hotdogos felé. Én meg így nekimentem egy srácnak és ráborult a kávéja. Elnézést kértem, és mondtam neki, hogy elmegyek vele a mosodába és kifizetem a tisztítást. Közbe beszélgettünk. Kiderült, hogy Harry Stewart-nak hívják. Nagyon kedves fiú. Kár, hogy el kellett mennie, bemutattalak volna neki - meséltem mosolyogva.
- Azt ne mondd, hogy beleestél! - szólalt meg a végén Jess.
- Mi? Miért estem volna bele? - kérdeztem döbbenten.
- Mert az egészet úgy mondtad, hogy közbe vigyorogtál, és el is voltál pirulva.
Egyből az arcomhoz kaptam a kezem és takartam a pírt. Jess elnevette magát, majd kicsit gyorsított a sebességen.
- Maradsz nálunk vacsorára? - kérdeztem, amikor úgy véltem, hogy már közel lehetünk a házunkhoz.
- Persze. Anyuék úgy sincsenek most otthon, nem akarok mirelit kaját enni. De ugye nem zavarok?
- Ez milyen kérdés? - nevettem fel. Jessy-vel óvodás korunk óta legjobb barátnők vagyunk, és Anyuék is mindig szívesen látják. Még szép, hogy nem zavar.
- Jó, jó. Megjöttünk - jelentette ki, majd szokás szerint felhajtott a garázs elé. Most is megdobta az autót a járda buckája, mindig innen tudom, ha megérkeztünk. Jess leállította a motort, majd kiszállt az autóból. Én is kimásztam és kiszedtem Bobby-t is hátulról.
Előszedtem a kulcsokat a zsebemből, majd kitapogattam, hogy melyik nyitja az ajtót. Beledugtam a kis fémet a kulcslyukba, de nem tudtam elfordítani. Lenyomtam a kilincset, nyitva volt. Kitártam az ajtót, bementem és húztam magam után Bobby-t.
- Apu, Anyu! Megjöttünk! - kiáltottam. Közbe Jess becsapta az ajtót, és hallottam, ahogy lefele veszi a cipőjét. Eloldottam Bobby pórázát, majd követtem Jess példáját.
- Sziasztok lányok! - hallottam Anya vidám hangját.
- Jó napot! - köszönt Jess.
- Szia Anya! - mondtam miközben a cipőmmel kínlódtam. Végre leszenvedtem magamról a 
cipőm, majd odamentem Anyához és megöleltem.
- Maradsz vacsorára? - kérdezte Anyu Jess-től.
- Igen, Amy már rábeszélt - mondta mosolyogva.
- Rendben, akkor majd teszek neked is - jelentette ki Anya, majd vissza ment a konyhába.
- Gyere, menjünk fel! - mondtam és megragadtam Jess kezét. Belé karoltam, majd felmentünk a szobámba. Egyből lehuppantam az ágyamra, majd tapogattam a távirányító után. Bekapcsoltam a TV-t, és megismertem a pletykaműsor műsorvezetőjének a hangját.
- Miről pletyiznek? - kérdeztem unottan.
- Rihanna és a drog - olvasta túlspilázva a címet.
- Remek - sóhajtottam majd hallgattam az idétlen műsorvezető fecsegését.
Nem volt túl érdekes. Fél órán keresztül azt ecsetelte, hogy Rihanna így, meg úgy füvezik. Függő és kész. Mit kell ezen annyit problémázni? Az ő dolga, hogy mit csinál.
- Kapcsolj el! - nyújtottam remélhetőleg Jess irányába a távirányítót. Váltogatta a csatornákat, majd megállapodott egy zeneadón.
- Juuuj imádom! - mondtam, amikor meghallottam a Little Mix számot és elkezdtem énekelni.

***

- Amy, Jess! Kész a kaja! - ordított fel Anya. Jess megfogta a kezem, felhúzott az ágyról és segített lemenni a konyhába. Leültünk az étkezőasztalhoz és vártuk, hogy Anya az orrunk alá nyomja a kaját.
A vacsora szokás szerint finom volt. Bár nem ettem meg az összeset, mert elment az étvágyam, a "beszélgetés" miatt. Ugyanis Jess megemlítette Harry-t.
- Te komolyan elmentél egy idegennel mosodázni? - csattant fel Anya, amikor Jessy elkotyogta a titkunkat. Jó, nem mondtam neki, hogy az, de azért gondolhatta volna. Tudta jól, hogy a szüleim tisztára ki fognak akadni.
- Ömm ... Izé - hajtottam le a fejem, és a kajámat bökdöstem a villámmal.
- Amy! - kiabált Anyu - Nem meg mondtuk elégszer, hogy ne menj sehova egyedül, és, hogy ne állj szóba idegenekkel? - folytatta a fejmosásom.
- Elég nagy vagyok, tudok vigyázni magamra! - kezdtem én is vitázni, és felálltam, az asztalra támaszkodtam.
- Nem! Nem tudsz vigyázni magadra! Kapj már észbe, vak vagy! Akárki lehetett volna az a Harry!
Mindezek közbe Apu és Jess hallgatott, gondolom behúzott nyakkal ettek tovább, mert hallottam a villák csörgését.
- Köszönöm, hogy ennyire semmibe veszel - vágtam hozzá gúnyosan, majd elkezdtem tapogatózni a lépcső felé. Megtaláltam Bobby pórázát, szóval magamhoz hívtam, rákapcsoltam a nyakörvére, és felmentem vele az emeletre. Bevágódtam az ágyba, és úgy terveztem, hogy el nem hagyom az ágyam, úgy ... 20 évig. Úgy sincs miért.