°Chapter Four°

- Gyere, üljünk le! - mondta Harry és kivette a kezemből Bobby pórázát. Kicsit kapálóztam utána, nem szeretem, ha megfosztanak a kis bőr szíjtól, nekem az biztosítja a nyugalmam. De a póráz helyett egy nagy, meleg kezet kaptam. Leültünk egy kis fa padra.

Szívesen beszélgettem volna Harry-vel, de nem tudtam, hogy miről tudnánk. Szóval csak ültünk egymás mellett szótlanul. Harry továbbra se engedte a kezem és ettől kissé frusztrált voltam. Persze, kiskoromban sokat fogták a kezem, de új volt ez még nekem. Szóval ... Még én se tudok kiigazodni a gondolataimon. A zsivajban meghallottam barátnőm autójának a zúgását. Nem nehéz meghallani, régi roncs autó, szóval elég hangosan kattog és zúg.
- Jön Jess - mondtam és felálltam - Megkapom Bobby-t? - kérdeztem mosolyogva.
- Persze - hallottam a pad recsegéséből, hogy ő is felállt. A kezembe adta a kis bőr szíjat - Megharagszol ha itt hagylak? - kérdezte, de tudtam, hogy nem felém nézve mondja, ahhoz túl halk volt a hangja.
- Nem, dehogy - mondtam zavartan - Akkor ... Szia!
- Szia - köszönt el ő is, ahogy hallottam mosolygott. Megölelt, nyomott egy puszit a hajamba, majd elment.
Egyre hangosabb volt a pufogás, majd hirtelen elhallgatott. Jessy megérkezett. 
- Csajszi! Azt mondtad, hogy van veled valaki - mondta Jess és megölelt.
- Két másodperce ment el - mosolyogtam.
- Rokon? - próbált érdeklődni. Jess már jól ismer, tudja, hogy idegenekkel nem állok szóba. De ... Harry valahogy más volt. Benne elsőre megbíztam. Mi ütött belém?!
- Nem - ráztam meg a fejem.
- Ismerős?
- M-m - adtam neki ismét nemleges választ.
- Amy! Te eljöttél sétálni valami vad idegennel?! - csattan fel. Kicsit elszégyelltem magam. Milyen hülye vagyok. Akár valami pszichopata is lehetett volna. Lehajtottam a fejem és bólogattam.
- Na jó, az autóba megbeszéljük - jelentette ki és elvezetett a járműig. Beültem az anyósülésre, Amy betette Bobby-t hátulra, ő is beült a volánhoz.
- Szóval ... Mesélj! - mondta, miközben beindította az autót és elindult.
- Hát ... Úgy történt, hogy Bobby megbolondult. Nem tudom, hogy mi üthetett belé, elkezdett rohanni egy hotdogos felé. Én meg így nekimentem egy srácnak és ráborult a kávéja. Elnézést kértem, és mondtam neki, hogy elmegyek vele a mosodába és kifizetem a tisztítást. Közbe beszélgettünk. Kiderült, hogy Harry Stewart-nak hívják. Nagyon kedves fiú. Kár, hogy el kellett mennie, bemutattalak volna neki - meséltem mosolyogva.
- Azt ne mondd, hogy beleestél! - szólalt meg a végén Jess.
- Mi? Miért estem volna bele? - kérdeztem döbbenten.
- Mert az egészet úgy mondtad, hogy közbe vigyorogtál, és el is voltál pirulva.
Egyből az arcomhoz kaptam a kezem és takartam a pírt. Jess elnevette magát, majd kicsit gyorsított a sebességen.
- Maradsz nálunk vacsorára? - kérdeztem, amikor úgy véltem, hogy már közel lehetünk a házunkhoz.
- Persze. Anyuék úgy sincsenek most otthon, nem akarok mirelit kaját enni. De ugye nem zavarok?
- Ez milyen kérdés? - nevettem fel. Jessy-vel óvodás korunk óta legjobb barátnők vagyunk, és Anyuék is mindig szívesen látják. Még szép, hogy nem zavar.
- Jó, jó. Megjöttünk - jelentette ki, majd szokás szerint felhajtott a garázs elé. Most is megdobta az autót a járda buckája, mindig innen tudom, ha megérkeztünk. Jess leállította a motort, majd kiszállt az autóból. Én is kimásztam és kiszedtem Bobby-t is hátulról.
Előszedtem a kulcsokat a zsebemből, majd kitapogattam, hogy melyik nyitja az ajtót. Beledugtam a kis fémet a kulcslyukba, de nem tudtam elfordítani. Lenyomtam a kilincset, nyitva volt. Kitártam az ajtót, bementem és húztam magam után Bobby-t.
- Apu, Anyu! Megjöttünk! - kiáltottam. Közbe Jess becsapta az ajtót, és hallottam, ahogy lefele veszi a cipőjét. Eloldottam Bobby pórázát, majd követtem Jess példáját.
- Sziasztok lányok! - hallottam Anya vidám hangját.
- Jó napot! - köszönt Jess.
- Szia Anya! - mondtam miközben a cipőmmel kínlódtam. Végre leszenvedtem magamról a 
cipőm, majd odamentem Anyához és megöleltem.
- Maradsz vacsorára? - kérdezte Anyu Jess-től.
- Igen, Amy már rábeszélt - mondta mosolyogva.
- Rendben, akkor majd teszek neked is - jelentette ki Anya, majd vissza ment a konyhába.
- Gyere, menjünk fel! - mondtam és megragadtam Jess kezét. Belé karoltam, majd felmentünk a szobámba. Egyből lehuppantam az ágyamra, majd tapogattam a távirányító után. Bekapcsoltam a TV-t, és megismertem a pletykaműsor műsorvezetőjének a hangját.
- Miről pletyiznek? - kérdeztem unottan.
- Rihanna és a drog - olvasta túlspilázva a címet.
- Remek - sóhajtottam majd hallgattam az idétlen műsorvezető fecsegését.
Nem volt túl érdekes. Fél órán keresztül azt ecsetelte, hogy Rihanna így, meg úgy füvezik. Függő és kész. Mit kell ezen annyit problémázni? Az ő dolga, hogy mit csinál.
- Kapcsolj el! - nyújtottam remélhetőleg Jess irányába a távirányítót. Váltogatta a csatornákat, majd megállapodott egy zeneadón.
- Juuuj imádom! - mondtam, amikor meghallottam a Little Mix számot és elkezdtem énekelni.

***

- Amy, Jess! Kész a kaja! - ordított fel Anya. Jess megfogta a kezem, felhúzott az ágyról és segített lemenni a konyhába. Leültünk az étkezőasztalhoz és vártuk, hogy Anya az orrunk alá nyomja a kaját.
A vacsora szokás szerint finom volt. Bár nem ettem meg az összeset, mert elment az étvágyam, a "beszélgetés" miatt. Ugyanis Jess megemlítette Harry-t.
- Te komolyan elmentél egy idegennel mosodázni? - csattant fel Anya, amikor Jessy elkotyogta a titkunkat. Jó, nem mondtam neki, hogy az, de azért gondolhatta volna. Tudta jól, hogy a szüleim tisztára ki fognak akadni.
- Ömm ... Izé - hajtottam le a fejem, és a kajámat bökdöstem a villámmal.
- Amy! - kiabált Anyu - Nem meg mondtuk elégszer, hogy ne menj sehova egyedül, és, hogy ne állj szóba idegenekkel? - folytatta a fejmosásom.
- Elég nagy vagyok, tudok vigyázni magamra! - kezdtem én is vitázni, és felálltam, az asztalra támaszkodtam.
- Nem! Nem tudsz vigyázni magadra! Kapj már észbe, vak vagy! Akárki lehetett volna az a Harry!
Mindezek közbe Apu és Jess hallgatott, gondolom behúzott nyakkal ettek tovább, mert hallottam a villák csörgését.
- Köszönöm, hogy ennyire semmibe veszel - vágtam hozzá gúnyosan, majd elkezdtem tapogatózni a lépcső felé. Megtaláltam Bobby pórázát, szóval magamhoz hívtam, rákapcsoltam a nyakörvére, és felmentem vele az emeletre. Bevágódtam az ágyba, és úgy terveztem, hogy el nem hagyom az ágyam, úgy ... 20 évig. Úgy sincs miért.