°Chapeter Eighteen°

Sziasztok! Kivételesen írok a rész elé, mivel mondani valóm van. Szerintem már ti is sejtitek, közeleg a vége. Hát igen. Ezen kívül egy befejező, és egy búcsú bejegyzés lesz. Úristen ... el sem akarom hinni, hogy vége lesz! Pedig imádtam írni ezt a blogot. Hat de egyszer minden véget ér.
No, csak ennyit akartam. 
Jó olvasást!

- Mi lesz, ha ... Meghalok?

- Amy, ilyeneket ne is mondj! - förmedt rám Harry mérgesen - Mindenről gondoskodok! A legjobb sebészeket szerzem neked.
- De ... Én félek - ismertem be suttogva.
- Drágám - sóhajtotta, majd átkarolt, és a hajamba puszilt - Megígérem neked, hogy minden rendben lesz. Bízol bennem?
- Igen - reméltem, hogy a hangom magabiztosnak hangzik, de közel sem volt az.

***

- Kérsz egy szendvicset, Jessica? - szólt oda hozzánk anya.

- Köszönöm, de nem - kihallottam a hangsúlyából, hogy mosolyog.

- Biztos? - nyaggatta tovább anya. Ezzel mindenkit a sírba visz.

- Igen, biztos.

Hallottam, ahogy anya cipője kopog a nappali padlóján, majd mikor már elhalkult, tudtam, hogy elment.

- Mikor indulunk? - kérdezte Jess, némi hallgatás után.

- Mennyi az idő? - kérdeztem vissza.

- Tizenkettő múlt öt perccel.

- Akkor körülbelül fél óra múlva - válaszoltam neki, miközben ujjaim szorongattam. Féltem!

- Nyugi - fogta meg a két kezem. Idegesen felnevettem.

- Könnyű azt mondani.

Csend telepedett ránk. Évek óta először. Talán legutoljára akkor beszéltünk ilyen keveset, amikor megvakultam. Ideges voltam, csalódott, és elveszett. Ő pedig nem tudott vigasztalni.

Amíg nem beszéltünk, lehetőségem volt gondolkodni. Eltöprengtem a lehetőségeket. Először is azon a szálon mentem végig, aminek happy end a vége. Jól sikerül a műtét, látni fogok, tudni fogom végre, hogy ki a barátom, tudni fogom, hogy, hogy néz ki a legjobb barátnőm, a szüleim, a kutyám ... Látni fogok mindent!

Aztán eszembe jutott, hogy mi lesz, ha ez nem így végzőik. Mi lesz, ha rosszul sül el? Nem akarok meghallni! Igaz, hogy nem látok, de én így is élvezem az életet.

Aztán eszembe jutott egy harmadik lehetőség. Megműtenek, és nem jön össze, továbbra is vak maradok. Talán ez a legjobb. Mert, őszintén, félek a külvilágtól. Nem tudom, hogy mire számítsak. Elfelejtettem mindent.

Gondolkodásomból a csengő dallama rángatott ki. Ez azt jelenti, hogy megjött Harry.

- Szia Harry - hallottam anya hangját, valahonnan az előszoba felől.

- Kézcsók - köszönt vissza Harry - Amyék?

- A nappaliban vannak - irányította el anya.

- Szia drágám - köszöntött nem sokkal később Harry egy csókkal. Fejlettek az érzékszerveim, jobban érzem az ízeket, mint mások, és azt kell mondja, hogy mind közül ennek van a legjobb íze. Egyszerűen nem tudok vele betelni.

- Szia - mosolyogtam rá.

- Hé, én is itt vagyok - emlékeztetett minket Jess. Ó, tényleg. Olyan furcsa, hogy ha Harry a közelemben van, akkor olyan érzésem van, mintha csakis mi lennénk az univerzumban. Csakis Ő és Én.

- Szia Jess - nevetett Harry - Kész vagytok? Mehetünk?

- Igen, persze - álltam fel, és hallottam, ahogy Jess követi a példám.

- Köszönj el anyukádtól! - súgta oda Harry.

- Kinézed belőlem, hogy elmegyek köszönés nélkül? - hitetlenkedtem, majd magamhoz hívtam anyát, és jól megszorongattam - Találkozunk holnap a kórházban - suttogtam, és megsimogattam a hátát. Éreztem, hogy ő is fél.

- Vigyázz magadra!

***

- Ugye van nálad minden? Pizsama, fogkefe ...

- Igen, van Harry, ne aggodalmaskodj - csitítottam el, miközben kiszálltam az autóból. Rosszabb mint egy féltő apuka.

- Volt már olyan, hogy ott aludtál valakinél? - kérdezte, miközben bezárta mögöttünk az ajtót.

- Hát ... Jess számít? - kérdeztem ezer wattos vigyorral.

- Nem, ő nem - nevetett.

- Akkor nem - pirultam el kicsit. Basszus, most jövök rá, hogy egy csomó dolog kimaradt az életemből!

***

- Mit kérsz vacsorára, Kicsim? - kérdezte Harry, miközben az ágyban feküdtünk, és tvztünk. Ő nézte, én hallgattam.

- Nem tudom. Mi van?

- Hát ... Isteni rántottát tudok csinálni! - dicsekedett - Na meg a műzlim se semmi. Meg ha gondolod főzhetek még virslit.

- Jó lesz a rántotta.

- Rendben, akkor tojás sütés - hallottam a hangján, hogy mosolyog. Kimászott az ágyból, és én is készültem volna felállni, de Harry a karjaiba vett.

- Engedj el! - parancsoltam rá nevetve.

- Nem, nem! Most az én királynőm vagy!

***

- Köszi! Nagyon finom volt - ültem az ölébe, és adtam neki egy csókot.

- Egészségedre - mosolyogta.

Valami nyomta a fenekem. Valami kemény. Gondolkodtam, hogy mi lehet az, hisz Harry ölében ülök. Majd leesett minden.

Gondolkodtam, hogy szóvá tegyem-e, de végül arra jutottam, hogy nem teszem.

***

- Mikor jönnek már? - idegeskedett anya.

- Nyugi ... Szerintem mindjárt.

Jóslatom valóra vált, abban a másodpercben nyílt az ajtó.

- Doki! Végre! Mikor viszik a műtőbe?

- Kérem asszonyom, nyugodjon meg! Azért jöttem, hogy elvigyem Amyt, hogy előkészítsük a műtétre.

°Chapter Seventeen°

- De én most akarom tudni - hisztiztem öt éves módjára.

- Biztos vagy benne? - kérdezte mosolyogva.

- Igen - bólintottam egy nagyot.

- Hát rendben - adta meg magát Harry, és csendre intette a srácokat - Amy, emlékszel, amikor a műtétről beszélgettünk? - fogta meg a kezem, és úgy sejtem, hogy felém fordult.

- Igen, emlékszem - bólintottam.

- Én akkor eldöntöttem, hogy segíteni fogok rajtad. Ki fogom neked fizetni a műtétet - mondta drámaian.

Gyomrom görcsbe rándult, kezem elkezdte Harry-ét nyomorgatni. A nyakába ugrottam, és sírásban fakadtam ki.

- Köszönöm, köszönöm - motyogtam a nyakába, miközben sós könnyeim puha bőrét áztatták.

***

- Szó sem lehet róla! Nem, nem, és nem! - tiltakozott anya.

- Joana, kérem, hallgasson végig - nyugtatta Harry.

- Te maradj ki ebből! - förmedt rá - A kislányom életével játszol! Én a helyedben fülem-farkam behúznám! Mégis, hogy tudott ekkora hülyeség az eszedbe jutni? És te, Amy, tudod jól, hogy ez nagyon veszélyes! Mi az, hogy te egyből bele mész? Ezerszer megbeszéltük, hogy ez veszélyes! - osztott ki minket anya, hadarva, elég magas hangerőn. Éreztem, ahogy könnyeim szúrni kezdték a szemem, de próbáltam visszatartani őket, ellen akartam állni.

- Anya, Harry utána nézett a dolgoknak - szólaltam fel - A világ legjobb idegsebészét kapnám. Te nem örülnél, ha láthatnálak?

Csönd. Bajjósló csönd.

- Mégis mi folyik itt? Az egész utca tőletek zeng - hallottam meg apa hangját.

- Hála az égnek, hogy itt vagy, Mike! Gyere, beszélj a lányod fejével!

- Mi történt? - kérdezte apu döbbenten.

- Joana kiakadt, amiért elmondtuk Amy-vel, hogy ki tudnék neki fizetni egy műtétet - motyogta Harry.

- Azt a műtétet? 

- Igen, azt - vágta rá egyből anya - Nem hiszem el, hogy ilyen nagy hülyeséget akartok csinálni. Alig ismered, és máris belemész mindenbe. Az az egy-két hónap nem olyan sok - címezte nekem szavait anyu. Most már kissé nyugodtabb volt, hallottam, hogy leült.

- Hát ez csodálatos! - virult fel apa, és felrángatta mellőlem Harry-t, hogy megölelje - Köszönöm, fiam.

***

- Szeretlek, Harry - mondtam, miközben ujjait piszkálgattam. Imádtam a kezét simogatni. Olyan puha.

- Én is téged - mondta, és finom csókot lehelt ajkaimra.

- Kérdezhetek valamit? - szólaltam fel újra, némi hallgatás után.

- Persze - éreztem, ahogy megmozdult alattam az ágy. Gondolom Harry felém fordult.

Féltem kimondani a kérdést. Egyszerűen féltem, a puszta gondolatától is.

- Milyen színű a szobám? - kérdeztem kurtán.

- Halvány lila - felelt Harry - De nem hiszem, hogy ezt akartad kérdezni.

- Tényleg nem - ráztam a fejem - Szeretem azt a színt - tereltem tovább a szót.

- Amy, bökd már ki!

- Mi lesz, ha ... Meghalok?

°Chapter Sixteen°

Sziasztok! Némi (khm) késés után meghoztam a részt! Tudom, ez is rövid lett, de engedem, hogy dolgozzon a fantáziátok :) Komikat kérek! 
Jó olvasást :)

Tina xx ♥

Öröm tölt el, ha arra gondolok, hogy anyáék kezdik elfogadni.

***

- Szervusz, Harry - hallottam apa kedves hangját, a bejárati ajtó felől.

Egyből izgatott lettem, melegség járta át a testem, és egyben izgultam is. Féltem, hogy mit szólnak majd anyáék. De nem tudtam túlzottan rettegni, mert az kötötte le a gondolataim, hogy Harry a közelben.

Mint egy idétlen, szerelmes kamasz.

- Jó napot, Mr. Gray - válaszolt Harry illedelmesen, majd hallottam, ahogy bejönnek. Felpattantam a kanapéról, és a folyosó felé vettem az irányt - Szia, Amy - köszöntött Harry mosolygós hangon, majd megölelt, és adott egy puszit az arcomra. Éreztem, ahogy a vérnyomásom enyhén felszökik, és pír terül ki az arcomon.

- Gyertek enni! - szólt anya.

- Na végre - sóhajtott apa, és hallottam, ahogy összedörzsöli a tenyerét. Képes volt egész délután nem enni azért, hogy majd elzabálja tőlünk az ebéd felét.

- És mondd csak, Harry ... Milyen híresnek lenni? - kérdezte apa, evés közben.

- Hát néhanapján elég nyomasztó - kezdett mesélésbe - De, amúgy nincs vele baj.

- És, hogy ismerkedettek meg Amy-vel? - szólalt fel anya.

- Hát még nem mesélte? - mosolygott - Rám öntötte a kávém, majd elkísért a mosodába. Nagyon aranyos volt, ahogy erősködött, hogy ki akarja fizetni - kuncogott.

- Hát igen, makacs egy lány - mondta apa. Nem zavarja, hogy itt vagyok?

- Khm - adtam a tudtára, hogy én is asztalnál ülök.

- Öhm ... Tudom, hogy elég korai, de lenne egy kérdésem ... - motyogta Harry, alig hallhatóan. Zavarban volt.

- Mondd csak, Harry - mosolygott anya. Hihetetlen, hogy fél óra alatt, mennyire megkedvelte. Pedig eddig ki nem állhatta szegényt.

- Szóval ... Szeretném, ha Amy a barátnőm lenne ... De jobb szeretném, ha áldásuk adnánk ránk.

- Atyaég - szaladt ki apa száján.

Várjunk csak, ez még nekem is új volt! 

A villám kicsúszott a kezemből, a földön landolt. 

Harry Styles azt akarja, hogy ... ÚR-ISTEN!

***

- Üdv köztünk, Mrs. Styles - vigyorgott Liam, vagy Louis ... Még mindig nem bírom megkülönböztetni a hangjukat - Végre leszálltál közénk, a felhők közül? - cukkolt tovább, mire én csak fülig pirultam.

- Liam, állj le! - karolt át Harry izmos karjaival. Kicsit közelebb húzódtam hozzá, reméltem, hogy elnyel a pólója.

- Jó na, csak vicceltem.

- Nézzétek már Amy-t! Olyan mint egy paradicsom - hahotázott Niall.

- Niall! - sziszegtem rá. Nem hiszem el! Mennyit akarnak még égetni?

- Amy! - válaszolt nevetve, majd elkezdte a popcornt ropogtatni. 

- Van egy ötletem. Majd este elmondom - suttogta Harry a fülembe.

- Mi az? - ragadott magával az izgatottság. Sose tűrtem túl jól a meglepetéseket. Talán azért, mert nem látok ...

- Mondom, este megtudod.

- De én most akarom tudni - hisztiztem öt éves módjára.

- Biztos vagy benne? - kérdezte mosolyogva.

- Igen - bólintottam egy nagyot.

°Chapter Fifteen°

- Nos Liam! Szintén elég puha a bőröd, kellemes!
- Köszönöm! - egy aprót rándult, majd újra ellazult az arca
- Nagyon sima, sehol egy mosolyránc ... Elég nyugodt embernek gondollak. - állapítottam meg

***

- Kedvelnek téged - mondta Harry, miközben segített beülni a kocsiba.
- Ezt mégis honnan veszed? - kérdeztem zavartan. Nem értettem, hogy miért kedvelnének engem. Sose szeretett senki.
- Kérlek - nevetett - Évek óta velük élek. Már úgy ismerem őket, mint a tenyerem.
- És az jó vagy rossz? - cukkoltam mosolyogva.
- Szerintem jó - válaszolt üdén, majd beindította a motort.
Egész úton azon gondolkodtam, hogy vajon mit csinálhattam, amiért kedvelnek. Mindig mindenki elítélt. Rossz esetben szóba se álltak velem. Nem értem, hogy mire jó ez a nagy kiközösítés. Hisz én is olyan ember vagyok mint ők, eltekintve attól, hogy nem látok.
De kedvesnek gondoltam ezt a négy, idióta fiút. Egyből befogadtak, és mondhatni, hogy meg is szerettek. Nem voltak előítéletesek, úgy, mint a többi ember.
- Amy, merre jársz? - rángatott ki gondolatmenetemből Harry rekedtes hangja.
- Valahol a felhők felett - feleltem mosolyogva, majd elkezdtem ujjaimat babrálni.

***

- És, milyen volt? - kezdett el Jessica faggatni. Túl kíváncsi egy egyéniség.

- Jó - bólogattam.

- Esetleg nem akarod kifejteni ... ? - ösztönzött, kissé türelmetlenül.

- Hát ... Mind nagyon kedvesek. Állati sokat nevettem. Talán nem volt még ilyen jó kedvem, életem során. Hülyék, és borzasztóan büszkék rá.

- Uhh az tök jó - lelkesedett - És anyud mit szólt?

- Kicsit kiakadt, amikor megtudta, hogy Harry egy híresség. De apa lerendezte.

- Na, akkor most minden tök jó! - mondta mosolyogva, majd éreztem, hogy hátraveti magát ágyamon - És most? - kérdezte, s abban a pillanatban meg is csörrent a telefonom. Elmosolyodtam, mert megismertem a csengőhangot. Harry állította be, amikor beültünk egy kávézóba. Nem ismerem a számot, de biztos, hogy mostanság elég sokat fogom hallani.

- Meg tennéd, hogy felveszed? - kérdeztem kissé pirultan.

- Persze - fújtatott Jess, majd a zene megszűnt - Szia Harry, miben segíthetek?

- Amy? - hallottam kifinomult hallásomnak köszönhetően gyönyörű hangját.

- Nem, Jess vagyok. Adjam?

- Kérlek.

És így történt az, hogy órákon át telefonáltunk. Szegény Jess egy időben megelégelte, ezért elköszönt tőlem, és elment, mondván, hogy holnap találkozunk. Nem tudom, hogy ezek után mennyire akar látni, de ha ő mondja ...

- Le fog menni a pénz a telefonodról - nevettem.

- Nem baj, úgyse tudom mire költeni. Elég sok van.

- Milyen nagyképű valaki - nevettem újra.

Imádok Harryvel beszélgetni. Mindig jó kedvem lesz, ha hallom a hangját. Olyan ... megnyugtató.

- Amy - szólt egy hang az ajtóm másik oldaláról.

- Várj egy kicsit - hadartam oda Harrynek, s lefogtam telefonom hangszóróját - Gyere! - kiáltottam ki. Ajtóm következő másodpercben kitárult, s anya csilingelő hangját hallottam meg.

- Apáddal arra gondoltunk, hogy áthívhatnád Harryt. Egy ebédre, talán. Persze, csak ha ráér.

- Ez nagyon jó ötlet - mosolyodtam el, majd megkértem anyát, hogy várjon egy kicsit, s újra Harryhez irányítottam szavaim. Megbeszéltük: jövőhéten valamelyik nap nálunk ebédel, aztán pedig elvisz valahová. 

Öröm tölt el, ha arra gondolok, hogy anyáék kezdik elfogadni.

°Chapter Fourteen°

- Miért, ennyire hasonlítunk? - kérdezte az egyik, kissé sértetten. - Nem, hanem azért mert nem látok - magyaráztam.

- Harry! Te ... Egy vak lányt hoztál? - suttogta valaki
- Ugyan Louis! - kezdett bele halkan Harry, de én közbeszóltam
- Bocsi de ... A vak azt jelenti, hogy nem látok ... Viszont a hallásom kiváló! - fordítottam a fejem a hang irányába
- Bocsi Amy! - fogta meg a vállamat Harry - Gyere üljünk le a nappaliba. - a vállamnál fogva vezetett és terelgetett, utána éreztem ahogy finoman megnyomja a vállaimat, ezzel ülésre kényszerítve. Egy puha bőr borítású kanapén találtam magam, utána éreztem, hogy megsüpped a két oldalamon az ülőpárna. Harry folyamatosan érintett, hol a kezem, hol a vállamat, így tudtam, hogy ő a jobb oldalamon van.
- Ki ült mellém balról? - fordítottam Harry felé a fejemet
- Louis vagyok! - válaszolt a fiú
- Nem haragszol meg, hogy ha ... Megérintem az arcod? - kérdeztem szégyenlősen
- Öööööhhm ... - hallottam ahogy elgondolkozik. Zavart, hogy én más vagyok, mint ők. Lehajtottam a fejem és az ujjaimmal babráltam.

- Louis! Ő így tudja meg, hogy hogyan néz ki az arcod! - magyarázta neki Harry
- Abból, hogy megérint? - hitetlenkedett
- Igen! Tudod képzelőerőm azért van! - motyogtam. Néhány másodperc telhetett csak el, mikor éreztem, hogy balról két kéz fogja össze az enyéimet és felemeli. Egészen az arcáig vezette őket, majd óvatosan rásímította az ujjaimat és tenyeremet az arcának vonalára. Elmosolyodtam a puha bőrét érezve. A ráncaiból éreztem, hogy ő szintén mosolyog rám. Ahogy az első találkozásunkkor Harryvel, most Louis arcát is hasonló képpen tapogattam végig. Folyamatosan mosolygott, kissé borostás volt. Az ujjaimat feljebb vezettem, a homloka tetejére, így az ujjaimat puha hajtincsek csiklandozták. Kis idő után óvatosan elhúztam a kezeimet az arcától - Köszönöm Louis! - mosolyogtam felé
- És? Milyen vagyok? - kérdezte izgatottan, amitől elnevettem magam
- Te egy elég vidám ember lehetsz ... Végig mosolyogtál! - jegyeztem meg - És kicsit idősebb, mert erős arcszőrzeted van ... - itt halk kuncogásokat hallottam a szoba több pontjáról - De a hajad igazán puha, kellemes!
- Nem vagyok annyira idős! - duzzogott.
- Oké Amy! Vele végeztél? Jöhetek én? - hallottam egy fura, mégis különleges akcentust a jobb oldalamról
- Igen! Gyere közelebb és segíts ... Először is ... Te ki is vagy?
- Niall vagyok!
- Rendben Niall! Fogd meg a kezemet és tedd az arcodhoz ... Úgy ahogy Louis tette! - adtam ki az utasítást. Puha kezek fogták meg az enyémet és máris az arcához tette. Áttapogattam a puha arcát, utána a haját is. - Rendben van! - mosolyogtam
- Elmondod mit gondolsz? - kérdezte ugyan olyan izgatottan, mire halkan nevettem.

- Persze, ha ennyire szeretnéd! - kacagtam tovább - Oldalt a tüsisebb hajad és a fejd tetején belőtt hajhoz már hozzá sem mertem érni - cukkoltam kissé - Az arcod síma, hibátlan! - mosolyogtam - Szinte már irígylésre méltó! A bőröd kellemes. - motyogtam elgondolkodva
- Oké oké ... Elég ennyi neked Nialler! - szakított félbe egy újabb hang
- Azt hiszem újabb jelentkező van! - nevettem. Eléggé felbátorított, hogy nekik tetszett, hogy találgatok a kinézetüket illetően - Szóval, kihez van szerencsém?
- Zayn, Zayn Malik! - mondja mosolyogva és már fogta is a kezem és szinte azonnal az arcát érintettem. - Na? Mondd csak! - motyogott a kezem alatt türelmetlenül
- Oké szóval ... Borosta - mormogtam szinte magamnak, mire balról Louis győzedelmesen felordított
- Tehát ő is idősebb!
- Nem ... Az ő arcszőre puhább, mint a tiéd ... Ő fiatalabb lehet, mint te .. Nem sokkal ... - mondtam totál elgondolkodva - Apró ráncok a szád és a szemed körül ... Mosolyogsz! - én is elmosolyodtam - A bőröd olyan .. Selymes, a hajad pedig írtó puha! Óh te jó ég, te fodrászhoz jársz naponta? Nagyon rendben lehet a hajad! - csodálkoztam és elvettem a kezem, visszatettem a lábamra.
- Nem! Én tartom rendben, naponta! - válaszolt büszkén csilingelő hangon
- Ja, naponta ... Órákig a tükör előtt áll, és a haját babrálja ... - suttogta Louis, mire halkan kuncogni kezdtem
- Na elég, én sem akarok kimaradni semmiből! - lépteket hallottam, majd a padló recsegéséből gondoltam, hogy leült elém valaki. - Liam vagyok! - bólintottam

- Nos Liam! Szintén elég puha a bőröd, kellemes!
- Köszönöm! - egy aprót rándult, majd újra ellazult az arca
- Nagyon sima, sehol egy mosolyránc ... Elég nyugodt embernek gondollak. - állapítottam meg

°Chapter Thirteen°

Sziasztok csajok! (Tudtommal fiú nem olvassa a blogom, de ha igen, akkor jelezze!) Van némi közlendőm. Az a nagy helyzet, hogy én most kiveszek egy hét "pihenőt". De az is lehet, hogy tovább elhúzódik. Azt majd meglátjuk. A másik pedig azt, hogy többen kértétek már, hogy legyenek hosszabb részek. Ahogy tudom, próbálom nyújtani a részeket, de erre a blogra én eleve rövidke fejezeteket terveztem. Szóval ezt szerintem így marad.

Azonkívül néhanapján örülnék pár kommentnek is :)

Jó olvasást!

Tina xx

- Itt maradsz! - szólt rám anya. Visszaballagtam hozzá, ő pedig leültetett a kanapéra - John, idejönnél kicsit? - kiabált ki anya a konyhába. Jajj ne. Most jön a megszidás.

- Mi történt? - lépett be apa a konyhába.
Fülem farkam behúzva ültem a kanapén, s a kezem babráltam. Tudtam, hogy valamikor el fog jönni, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar. És pont akkor, amikor Harry randira hívott.
- Kiderült, hogy a lányunk egy hírességgel kóricált - köpködte anya a szavakat. Vártam, hogy apa rám ordítson. De meglepetésemre nem így történt. Először is beállt fél perc néma csend, majd apa normális hangnemben megszólalt.
- Egy hírességgel? Ez remek! Mégis ki az? - hadarta bezsongva. Hoppá. Úgy tűnik apának ez a gyengéje. Ha celebekről van szó, mindig felpörög.
- Harry Styles. Egy bandában énekel - motyogtam, miközben még mindig az ujjaimat birizgáltam. Örültem, hogy apa nem kiabál velem, de féltem, hogy anya megteszi. mindig is tartottam a szüleimtől.
- De ez így nincs rendben! - szólalt fel anya ismét.
- Joana, ezt majd megbeszéljük - rendezte le apa, majd felállított a kanapéról, és átkarolta a vállam, úgy vezetett valamerre - Most mi megyünk, és elbeszélgetünk egy kicsit.

***

- Most hol is vagyunk? - kérdeztem, miközben a kezemben lévő hideg dobozt szorongattam, amit apa adott.

- A garázsban. Kinyissam neked a Fantád? - kérdezte udvariasságból.

- Nem kell, megoldom - mondtam, majd fel is nyitottam az üdítővel teli fém dobozt. Belehörpintettem egyet, majd élveztem a számban pezsgő buborékokat, melyek az ital édes ízével társult.

- És most akkor mesélj nekem erről a Styles gyerekről!

- Hát ... Én se nagyon ismerem. Az utcán találkoztunk. Nekimentem, és így a kávéja rá borult. Elkísértem a mosodáig, és kifizettem neki a tisztítást. Ő nem akarta, de tudod, hogy milyen makacs vagyok - mondtam mosolyogva - Közben beszélgettünk. Nagyon kedves fiú. Majd kiderült, hogy ő nem is az akinek hittem. Ma találkoztam vele a parkban. Persze Jess is velem volt. Kiabáltam vele, mert ideges lettem, majd otthagytam. Az előbb felhívott. És ... elhívott valahova - motyogtam, és éreztem, hogy kissé elpirultam, ezért lehajtottam a fejem - Azt mondta, hogy majd holnap megbeszéljük, hogy hova megyünk.

- Értem. Szóval a lányom elkezd randizni. Máris egy híres emberrel. Jól indítasz - veregette meg a vállam, mire elnevettem magam - Csak készülj fel, hogy nem lesz könnyű - mondta sejtelmesen. Akkor még nem értettem ezt.

***

- Biztos, hogy bírni fognak? - kérdeztem félve.

- Igen, biztos. He meg nem, akkor velem gyűlik meg a bajuk - mondta, majd átkarolt, s kinyitotta az ajtót. Féltem. Sőt, egyenesen rettegtem.

- Srácok, megjöttünk! - ordította Harry, majd bezárta mögöttünk az ajtót. Szívem a fülemben dobogott. Még soha nem éreztem ilyet. Túlságosan izgatott voltam - Fiúk, ő itt Amy. Amy, ők a barátaim, név szerint: Liam, Zayn, Niall, és Louis. Majd némi beszélgetés után meg tudod őket különböztetni.

- Miért, ennyire hasonlítunk? - kérdezte az egyik, kissé sértetten.

- Nem, hanem azért mert nem látok - magyaráztam.

°Chapter Twelve°

- Randira hívott! - jelentettem be, talán kicsit túl hangosan, egy óriási vigyorral arcomon.

Jess-ből előfakadt egy sikítás, majd nyakamba borult.
- Életed első randija egy hírességgel lesz! Uram atyám! - örömködött. Boldogságunkat egy nem épp odaillő hang zavarta meg: az ajtó nyitódás.
- Minden rendben lányok? - hallottam meg Anya hangját.
- Igen, persze - válaszoltam fojtott hangon, mivel Jess még mindig a nyakam szorongatta.
- Csak azt hittem, hogy baj van. Jessy, miért sikítottál?
- Ömm ... Csak ... Leárazás lesz egy boltban - improvizált, miközben elengedett.
Anya szó nélkül kiment a szobából, így ismét kettesben maradtam Jessy-vel.
Na már csak az lesz egy nehéz menet, hogy elmondjam anyáéknak ezt az egészet. Mégis, hogy tálaljam fel nekik. "Emlékeztek arra a srácra, Harry-re? Na, kiderült, hogy átvert, ő valójában nem Harry Stewart, hanem Harry Styles, egy híresség. Ó, és elfelejtettem említeni, hogy randira hívott." Így kitörne a harmadik világháború. És talán ez lenne az oka a negyediknek is.

***

Este felé, mikor már Jess se volt itt, lebattyogtam a konyhába, hogy felvigyek egy kis vizet magamnak, meg Bobby-nak valami kaját. Miközben átszeltem a nappalit, meghallottam egy ismerős hangot. A tv-ben ismét az a hülye riporter nő hablatyolt. Megtorpantam, s elkezdtem hallgatni, hogy miről is van szó.

Ez annak a cikknek az ismétlése! - tört rám a felismerés, s egyből elkezdtem a távirányító után kutakodni. Ilyenkor utálom nagyon, hogy nem látok.

- Drágám, mit keresel? - hallottam meg anya hangját, hátam mögül.

- Á, semmit - hazudtam, majd tovább kutakodtam a távirányító után. A tévé hirtelen hangosabb lett, így tudtam, hogy anya megtalálta a keresett tárgyat.

- Ez meg mégis mi? - kérdezte dühösen.

- Ömm ... Pletyka műsor? - kérdeztem egy ártatlan vigyorral arcomon.

- Amy, téged átvert ez a gyerek! És fogadni merek, hogy te erről az egészről már tudtál! - vágta fejemhez a szavakat, amik fájtak, de igazak voltak. Fejem lehajtottam, s úgy igyekeztem vissza a lépcsőhöz - Itt maradsz! - szólt rám anya. Visszaballagtam hozzá, ő pedig leültetett a kanapéra - John, idejönnél kicsit? - kiabált ki anya a konyhába. Jajj ne. Most jön a megszidás.